A szitakötők ragadozó rovarok, amelyek az Odonata rendhez tartoznak és fontos szerepet játszanak a betegségek biológiai ellenőrzésében
Kép: Nika Akin az Unsplash-ban
A szitakötők ragadozó rovarok, amelyek az Odonata rendhez tartoznak. Ezek az állatok fontos szerepet játszanak a biológiai kártevők elleni védekezésben, és a környezeti minőség bioindikátoraként működnek. Ezenkívül számos hit és hagyomány főszereplői, amelyek sok évszázadon át élték a népi képzeletet.
A szitakötők teste fejre, mellkasra és hasra oszlik. Az antennapár mellett a szitakötők fejét nagy szemük foglalja el. A viszonylag kicsi és tömör mellkashoz három pár láb és két pár hártyás szárny kapcsolódik. A has viszont vékony és hosszú.
A "szitakötő" kifejezés két latin kifejezésből származhat: libellules , a "könyv" (liber) kicsinyítője - szárnyainak hasonlósága miatt a nyitott könyvhöz - vagy libella , ami skálát jelent - miközben repülnek, a szitakötők úgy tűnik, egyensúly, tökéletes egyensúly megtartása.
Az Odonata a legnagyobb számú vízi fajú rovarok második rendjének számít. Globális gazdagságát körülbelül 6000 leírt fajra becsülik. A brazil szitakötők elterjedésével kapcsolatos korlátozott ismeretek ellenére a Brazíliában található odonatofauna a világ vagyonának körülbelül 14% -át teszi ki.
A legenda
Az angol, a szitakötők ismert szitakötők . Egy sámán legenda szerint a szitakötő bölcs és varázslatos sárkány volt, amely az éjszaka folyamán fényt szórt saját tűzlélegzetével. Egy napon a prérifarkasok megtévesztésére a sárkány elfogadta azt a kihívást, hogy szitakötővé alakuljon át, és saját ereje foglyává váljon. Ezt követően a varázslatok elvesztése mellett a sárkány örökre beszorult új testébe.
Szitakötő jellemzői
A szitakötők testfelépítése lehetővé teszi számukra, hogy könyörtelen vadászok legyenek. Gyorsabban repülnek, mint a legtöbb rovar, és azonnal megváltoztathatják a repülés irányát, apró helikopterekként lebegve a levegőben. Mivel panorámás kilátást engednek, nagy szemük képes megtalálni a zsákmányt fent, alul, elöl, mögött és mindkét oldalon.
Repülési idejük napoktól függően változhat - akárcsak a vándorló fajoknál, amelyek szélesebb szárnyakkal rendelkeznek és képesek a légáramlatokban siklani -, néhány percig. A szitakötők átlagosan napi öt-hat órát repülnek, elérve akár 100 kilométert is.
A békákhoz, a békákhoz és a fákhoz hasonlóan a szitakötőknek is két külön életciklusa van - a vízbe és a vízből, mind a vízi, mind a szárazföldi ökoszisztémákra kihatva. Az élet mindkét szakaszában a szitakötők ragadozók. Elárasztott állapotban a lárva mikrokrákokkal táplálkozik, például halakkal, ebihalokkal és más lárvákkal. Ezután szitakötőként ételeit csak legyekre, bogarakra, méhekre, darazsakra és még más szitakötőkre korlátozzák.
Evolúció
A szitakötőkről szóló legrégebbi fosszilis feljegyzéseket Franciaországban találták, és a karbon korszakból származnak, mintegy 300 millió évvel ezelőtt. Brazíliában az ősmaradványok a kréta korszakból származnak (körülbelül 100 millió évvel ezelőtt), és azokat a Chapada do Araripe környezetvédelmi területen határozták meg, Ceará, Piauí és Pernambuco állam határán. Ezek a fájlok lenyűgözők sokféleségük és hasonlóságuk miatt a rovar alapszerkezetében.
Szitakötők szaporodása
A szitakötő petéket a vízben vagy a víz közelében rakják le, és két-három hétig tart a kikelés. Születésükkor a szitakötő nimfák (lárvák) fejlesztik azt a képességet, hogy a víz alatt lélegezzenek, és a sugárhajtáshoz hasonló mozgással mozogjanak, ami lehetővé teszi számukra a káros vízi élőlények, például a szúnyoglárvák felfalását. A nimfa körülbelül öt évig továbbra is hozzájárul a vízi ökoszisztémához. A káros rovarok mellett a lárva apró organizmusokkal, ebihalakkal és halakkal táplálkozik
Egy adott pillanatban a nimfa áttér a vízi környezetből a földi környezetbe, ahol utolsó metamorfózisa lesz, és felnőtt rovarrá alakul. Az új világba való költözés általában éjszaka történik, hogy elkerülje a ragadozókat. Földi szakaszában a szitakötők olyan rovarokkal táplálkoznak, mint a méhek, a legyek, a bogarak, a darazsak és a szúnyogok, segítve az ezen állatok által továbbított betegségek biológiai ellenőrzését.
A felnőtt életben a szitakötő várható élettartama hat hónap.
Élőhely
A szitakötő fajok túlnyomó része meleg éghajlaton honos, főleg trópusi és szubtrópusi régiókból. Az Antarktisz kivételével azonban minden kontinensen megtalálhatók. Az ország területén 828 faj 14 családban és 140 nemzetségben oszlik meg.
A vízi fázisban tagjai a legváltozatosabb édesvízi közösségeket lakják. Ezért gyakori, hogy ennek a rendnek a képviselői megtalálhatók mind a lótos környezetekben, például a folyókban és a patakokban, mind a lencsés környezetben, például a tavakban, tavakban és patakokban.
Érdemes megemlíteni, hogy a lárva fázis mindig vízi, míg a felnőtt fázis földi vagy légi.
A szitakötők jelentősége
A szitakötők jelenléte kiváló bioindikátor a környezet minőségének. Minden tiszta vízzel rendelkező folyó vagy tó szitakötővel rendelkezik. Mindazonáltal a vízben vagy a levegőben minimális fizikai-kémiai változás elegendő ahhoz, hogy kiutasítsa őket. Ezért ezeket a rovarokat a vízi ökoszisztémák megfigyelésére használják.
Mivel más rovarokból táplálkoznak, a szitakötők képesek nagy számban elfogyasztani a betegséget továbbító szúnyogokat, megakadályozva azok terjedését. Ily módon fontos szerepet játszanak biológiai kontrollerként is.
A szitakötők életére a legnagyobb veszélyt a környezetszennyezés jelenti. A vízben a pH, a vezetőképesség vagy az oldott oxigén mennyiségének változásai drasztikus változásokat okoznak fizikai és kémiai jellemzőiben. A levegőben hasonló folyamatok fordulnak elő az üvegházhatású gázok és az éghajlatváltozás miatt.
Az emberi cselekedetek és az ebből következő éghajlati változások negatív hatással vannak a legváltozatosabb rovarok populációjára, tükrözve az egyedek számát és eloszlását. Az Univates magazin által összegyűjtött adatok szerint minden tizedik Odonata-fajt kihalás fenyeget, ami megerősíti az emberi cselekvés által még nem érintett területek megőrzésének fontossági sorrendjének fontosságát, az emberi cselekvés hatásainak minimalizálása mellett azokon a területeken is, amelyek már érintettek a fajok sokféleségének csökkenése.
Szimbolika
Az amerikai kontinens hagyományos őshonos kultúrájában a szitakötőt az átalakulás és az újjászületés szimbólumának tekintik, amely a reinkarnációval és a halottak lelkével társul. Ezek a rovarok erőt és jólétet is jelenthetnek.
A burmai emberek rendszeresen elvégezték a szitakötők bedobásának rituáléját a településeiket körülvevő vizekbe. Jelenleg nyilvánvaló, hogy szándéka a szúnyogpopuláció ellenőrzése és az olyan betegségek terjedésének megakadályozása volt, mint a sárgaláz vagy a malária. A bennszülött emberek számára ez a rituálé védelmet nyújtott.
Emellett repülése és a nagy szárnyak által tükrözött színek sok civilizációban elbűvölést váltottak ki. Az élet átalakulásait képes túlélni az emberi lét inspirációjának.
